Bírósági döntés a pszichiátriai kényszerkezelések futószalagjával szemben

 Nem mindennapi döntéssel a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) hatályon kívül helyezett egy pszichiátriai kényszerkezelést elrendelő jogerős döntést. Egy jogvédő szervezet szerint ez ritkaság, annak ellenére, hogy a pszichiátriai osztályokon futószalagon rendelik el nap mint nap a kényszerkezeléseket, számos esetben valódi megalapozottság nélkül.

 H. Attila 2011 májusában, miután állásából elbocsátották, volt munkahelye elé vonult és tiltakozó akció gyanánt felvágta az ereit a csuklóján. Hat nappal később, önveszélyes magatartásra hivatkozva, a férfit rendőri kísérettel, akarata ellenére szállították egy budapesti pszichiátriai osztályra.

Az ilyenkor kötelezően megtartott ún. bírói szemle jóváhagyta és elrendelte a pszichiátriai kényszerkezelést annak ellenére, hogy a férfi nyomatékosította: nem akart öngyilkos lenni, amit az is mutat, hogy a közben eltelt hat napban ezt megtehette volna, ha akarja.  

A bírói határozat ellen fellebbezett, ám a másodfokú bíróság is jóváhagyta a döntést. Ezután fordult – egy jogvédő civil szervezet segítségével – a Kúriához, kérve az ügy felülvizsgálatát. Az ügy átvizsgálása után a Kúria hatályon kívül helyezte a korábbi döntéseket és új eljárásra utasította a bíróságot, megállapítva, hogy a pszichiátriai kényszerkezelés elrendelése során számos pontatlanság történt, több körülményt nem vettek figyelembe,  …az eljárt bíróságok [a férfi] önrendelkezési jogát korlátozó döntést hoztak , így valójában nem volt megfelelően alátámasztva a döntés, amivel a férfit megfosztották a személyes szabadsághoz való alkotmányos jogától.  

A jogvédő szervezet, amelyhez a férfi fordult, számos olyan esettel találkozott már, amikor például családi, örökösödési, gyermekelhelyezési vita miatt juttatta egyik fél a másikat a pszichiátriára, ott pedig az illetőnek nem volt érdemi lehetősége, hogy jogait érvényesítse, mert a bírói szemlék legtöbbször futószalagon hagyják jóvá a pszichiátriai kényszerkezelést. Ezért a szervezet szerint a Kúria mostani döntése fontos precedensként szolgálhat jövőbeli hasonló ügyekben.  —————————–   További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Tel.: 06 (1) 342-6355 Mobil: 06 (70) 330-5384 E-mail: info@cchr.hu
    Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért (OS-MTI)